A busójárás története

A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnep. Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A monda szerint a mohácsi csata után a város lakosai a Duna túlpartján lévő mocsaras, nádas, lápos vidékre menekültek a megszállók elől. Hosszú éveket kellett ott eltölteniük, míg nem egy este a tűz mellett az egyik öreg így szólt: ”Álmot láttam. Az álmomban egy aranyszőrű lovon ülő arany ruhás férfi azt mondta nekem: Szedd össze az embereket, bújjatok birkabőrbe, készítsetek ijesztő maszkokat, melyek se állatot se embert nem ábrázolnak. Vigyetek magatokkal mindenfélét, amivel hatalmas zajt csaptok, aztán amikor a nap még nem kelt fel, de már úton van, keljetek át a Dunán és ijesztő öltözéketekkel, hatalmas zajjal, lármával űzzétek ki a törököt a városból.”

A mondának történelmi alapja nincs. A balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást.

A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották.

A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.